Taryn Adeline Swanepoel

TARYN ADELINE SWANEPOEL


Who I am…

Név: Taryn Adeline Swanepoel
Becenév: Taryn
Képesség:
Pirománia: tudja a tűzet irányítani, tűz nem égetheti meg, így át is sétálhat egy égő mezőn, de nem lesz semmi baja.
Nem: nő
Faj: fény gyermeke
Titulus: hard angel
Kor: 18
Mikor és hol született: 1994. február 7., London
Szeret: Zack-et, írni, a zenét, olvasni és a rossz dolgokról elfeledkezve feküdni egy réten a csillagos ég alatt
Nem szeret: túl sokat harcolni, elveszíteni valakit, ha valaki hisztizik minden ok nélkül, vagy valami semmiségen
Kinézet:
Hosszú barna haj, fekete, ragyogó szemek, telt, mosolyra húzódó ajkak, jó alak. Első látásra ennyit lehet megállapítani Taryn-ról. Persze sokkal több ő mint egy csinos arc, de most mégiscsak a kinézetéről van szó nem? A maga 172 centiméterével az átlagos magasságú lányokhoz tartozik, ami nem is gond, mivel egy nőnek nem kell égimeszelőnek lennie. Az a férfiakra van hagyva. Jó alakja van, nem túl sovány, és felesleges kilók sincsenek rajta. Haja világosbarna, de inkább a sötét és a világos között van. Eléggé hosszú, a vállánál jóval lejjebb ér neki. Ruhái különbözőek, de megvannak a kedvenc cuccai. Szeret csinosan, de mégis kényelmesen öltözködni, mert úgy tartja, ha az ember nem érzi jót magát a ruhájába, hiába néz ki benne jól.
Jellem:
Igen szeszélyes, és kiismerhetetlen egy ember. Bátor tud lenni ha akar és olyas miért kell küzdenie ami érdekli. Okos bár neki is van még mit tanulnia. Nem az a jó kis lány típus, sokan inkább fiúsnak mondanák. Barátkozni könnyen tud csak sokszor nem akar. Inkább az a magányos farkas, de bízik benne, hogy talál olyan embereket akikkel jól érzi magát, és akik megértik. Sokkal érzékenyebb mint amilyennek mutatja magát, de még csak nem is sír, mert úgy tartja, hogy a sírás a gyengeség jele. Hát inkább csendben szenved. Az emberekkel úgy bánik ahogy ők vele, de ez esetenként változik. Ő az egyik, vagyis az egyetlen Fény gyermek, aki nem az a kifejezett száz százalékosan jó típus. Nem hajlik a rossz oldal felé, de nem egy tipikus fény gyermeke.
My family

Anya: ismeretlen
Apa: ismeretlen
Testvérek: nincsenek
Egyéb hozzátartozók: Zack Turner; a szerelmem

My life

Előtörténet:

A szüleimet nem ismertem. Árvaházban éltem, mióta az eszemet tudom. Szerettem ott lenni, mert mindenki tudta mit él át a másik, és így támogattuk egymást, mindig. Én mindig arról álmodoztam, hogy egyszer a szüleim értem jönnek, de nem történt semmi ilyen. 17 éves koromban elhagyhattam az árvaházat, és én kaptam is ezen a lehetőségen. Velem mindig nem stimmelt valami, és erre egy séta során derült fény. Egy nő jött oda hozzám, és azt mondta a sötétség legnagyobb ellensége vagyok. Noná, hogy azt hittem őrült, egészen addig míg meg nem mutatta a képességét. Nagyon megijedtem és össze zavarodtam. Egy autót robbantott fel a szemem láttára egy kéz mozdulattal, és azt mondta, hogy megpróbálnak majd megölni és, hogy nekem is lehet kell ölnöm. Nem tudtam igazán elhinni amit mondott. Elrohantam és futottam amíg bírtam. Egy sikátorban kötöttem ki. Neki támaszkodtam a falnak, és azon gondolkoztam amit a nő mondott.
Nem volt sok időm gondolkodni a szavain, egy perc sem telt el és pár férfi lépett a sikátorba. A félhomályba is tisztán láttam, hogy rossz szándékú mosoly van az arcukon. Azonnal megszólalt a három közül a hozzám legközelebb lévő. Szavai miatt egy szerűen behúztam volna neki egyet. Mikor arra az estére gondolok tisztán hallom a fejemben a szavakat: „Cica mi lenne ha okoznál nekünk egy kis örömöt? Látom úgy sincs semmi dolgod.”
Egyre közeledtetek felém. Az egyiknél öngyújtóvolt, és folyton játszott vele. Az a hapsi ért hozzám először, és mikor épp hozzám ért volna arra gondoltam bárcsak meggyulladása a ruhája, és ez meg is történt. egyre tovább terjedt a tűz, és én nagyon megrémültem. A másik két férfi sem volt ezzel másképp. Elrohantak ijedtükben. Én csak néztem ahogy a harmadik a földön kezd el fetrengeni. Én csináltam vajon a tüzet akkor? ige. Ennek nem voltam tudtában akkor még, de tudtam, hogy én csináltam. Remegtem és annyira féltem attól ami következni fog, hogy összeestem. a férfi sikeresen eloltotta magát, és ő is elmenekült. Viszont én ott maradtam a földön, és mozdulni sem bírtam. Egy nappal később talált ráma az a nő, aki elmondta mi vagyok. Azóta persze már elfogadtam mi vagyok, és tudom, hogy nem őrült az a nő, és én sem vagyok az.
Sok dolog változott azóta, még szerelemre is találtam. Zack az egyetlen ember a földön, vagyis ebben a világban aki igazán megért. Jó szívű, és akárki akármit mond, nem érdekel, hogy a sötétség fiai közé tartozik, mert ő sokkal kedvesebb és aranyosabb mint azt bárki hinné. Az első találkozásunk, valami megismételhetetlen. Azért küldtek, hogy megöljem, erre én beleszerettem. Hát mit lehet mondani erre? Semmit. A szerelem vak, de nem érdekel, hogy más mit gondol, nekem csak Zack kell és senki más.

Példajáték:
Hozott;; Twilight after dark;; David Artmot szemszöge

Kiszívtam belőle a mérget, most már csak jobban lesz. Az viszont igaz, hogy észhez tértem, mert miért tagadjam, a vére egy picit enyhíti éhségem. Miután szíve is kezd végre rendesen dobogni picit megnyugszom. De Peeta elájul. Úgy látszik azért megterhelte eléggé ez a dolog. Megvárom míg felébred és csak aztán kezdek el beszélni. Hülyeség is lenne egy eszméletlenhez beszélni, sőt az az őrület jele lenne. Nagyon megrémült a kicsike ahogy látom. Az eltörött fához hátrál. Ennyire csak nem ijeszthettem rá? Vagy még is? Hisz egy őrült vadállat vagyok jó részt. Kezemet felé nyújtom de végül is csak egy kéz fogás lesz belőle. Nem bír föl állni és ez csak az én hibám. Akivel találkozom annak csak ártok. Miért van ez? Fogalmam nincs. Kész rejtély vagyok már magamnak is mióta ez lettem. Egy szörnyeteg vagyok jól tudom ezt én is. Az a legszörnyűbb, hogy látom is az áldozataim szemében, hangjában, szívének ritmusában és szinte mindenükben, hogy félnek tőlem mikor kiderül mi vagyok. Azok a tekintetek még mindig a fejemben járnak sokszor. Nem vagyok büszke arra ami vagyok de ha már így történt ez az egész, hát így történt. Bele kell törődnöm. A fiú válaszára csak bólintok. Erre mondani már nem lehet semmit. Lehetetlen számomra, hisz még mindig az a pár kérdés jár a fejemben. Mit ártott ő nekem, hogy ezt tettem vele? Semmit. De akkor mért csináltam? Nem tudom. Megvannak a válaszok de nem jók. Konkrét érvek kellenek és pillanatnyilag csak olyanok jutnak eszembe: Mert egy vadállat vagyok, egy idióta, barom. Jobb ötletem nincs, hogy miért is tettem ezt. de sajna én mint a nagy kemény legény, fölveszem azt a hülye arcot ami látom, hogy nyugtalanítja. Nem igazán értem egyáltalán azt, hogy miért hagyta azt, hogy megtámadjam. Hiszen félvér, csak megtudta volna védeni magát? Ma tetteim közül egyet se értek. Valahogy nem vagyok már a régi önmagam. Mikor föl áll legszívesebben segítenék neki de ki tudja, hogy nem ártanák e neki többet. Némán tűröm ahogy föl áll, pedig tudom, hogy szenved. Persze tudnék neki segíteni de ki tudja, hogy ártok neki jobban. Mondataira bólintok és még mindig olyan fura kemény fiús pofával válaszolok neki, de azért érezheti a hangomon, hogy tényleg nagyon sajnálom.
- Rendben, meny csak. - legszívesebben még egyszer hozzá tenném, hogy sajnálom de azért még is csak makacs vagyok egy picit. És nem is akarok egy nagy hülyének tűnni. Bár evvel lehet, hogy már elkéstem. El kell mennie, ez az ő érdeke. Nem tarthatom itt meg indokom se lenne rá. Ha szerencsém van nem támad rám semmilyen vámpír ismerőse. Esetleg pont az egyik szülője. Tudom, megérdemelném, hogy megöljenek de sajna harc közben ezt nem nézem. Várom, hogy menjen de úgy tűnik, hogy nem megy neki. Vagy nem akar. Ha esetleg az utolsó jól fejbe kólintom, mert úgy valószínűleg saját vesztébe rohanna. Valahogy nekem is fáj ez az egész. És nem lelkileg, hanem egész testemen egy zsibbasztó fájdalom lett úrrá. Mintha nekem is fájna az amit neki tettem. Talán a vére nem tesz jót nekem is? Csak tudnám a válaszokat. Olyan szokatlan nekem most még a társaság is a magány után, ami egy jó ideig eltartott. Nem bírom ki tovább ezt az egészet muszáj megkérdeznem tőle. Még megszólalni sincs időm, ő kimondja helyettem is a kérdést. Kissé elmosolyodom amolyan barátian és határozottan válaszolok neki.
- Elkísérlek. Már épp mondani akartam én is. - lépek is mellé és várom a további lépéseket. Kicsit türelmetlen típus vagyok így nem bírom ki sokáig szótlanul.
- Hova és hogyan? Gyalog vagy esetleg kérsz egy fuvart? - félig már röhögve mondom hisz velem egy neműeket azaz férfiakat nem szoktam fuvarozni az én értelmezésemet nézve. Nem tudom mi lesz ebből az egészből de azt kétlem, hogy egyszer még jóba leszünk.