Tristan Blackangel

TRISTAN JOSEPH BLACKANGEL


Who I am…

Név: Tristan Joseph Blackangel
Becenév: Trist
Képesség: Elektromosság uralása, termelése
Nem: Fiú
Faj: Fény gyermeke
Titulus: Sexy Fallen Angelboy
Kor: 18
Mikor és hol született: 1994. július 2. Ismeretlen
Szeret: Gitározni, énekelni, olvasni, zenétt hallgatni, dalt írni
Nem szeret: Hajat vasalni, korán kelni, suliba járni
Kinézet: A haja színe éj fekete, amit általában kivasal, mert elmondása szerint, úgy néz ki, mint egy pudlikutya. Helyes arca van, amiből nagyon világosbarna szemek tekintenek a világba. Nem egy ijesztő magasságú, alig éri el a 174 centit. A ruhái általában feketék, bár ez mindig a hangulatától függ. A mosolya elragadó, minden lány egyenesen elájul, ha ezt megvillantja.
Jellem: Kedves fiú, bár soha nem tudni nála, hogy miért kedves. Van akit tényleg kedvel, de olyan is előfordul, hogy bizonyos embereket csak nem akar megbántani. Meleg szívű, de titokzatos. Hidegen hagyja a kritika, nem érdekli ha valaki szidja akármiért is. Nyugodt természetű, ha fel akarod húzni valamivel, akkor már csak azért is a képedbe röhög és még több haláli nyugalmat sugároz magából. Rossz tulajdonsága is akad; kissé erőszakos és türelmetlen.
My family

Anya: Ismeretlen
Apa: Ismeretlen
Testvérek: -
Egyéb hozzátartozók: -

My life

Előtörténet:
Sok lány azért sír mert letörik a műkörme, sok srác azért elégedetlen, mert az apja nem vett neki a tizenhatodik szülinapjára egy autót. De abba bele se tudnak gondolni, hogy milyen az, ha nem ismered a szüleidet. Na hát ennél pocsékabb nincs is, amikor tudod, hogy egy élő, lélegző, hús-vér ember vagy, de ha úgy vesszük egyszerűen nem kéne, hogy a világon legyél, mert nincsen hova visszavezetni egy családfát. Aztán akkor azért sírnak a kis hülyék, hogy milyen szemetek a szüleik. Igazából fogalmam sincs, hogy honnan eredek, azt mondják, hogy nem is kórházban születtem, mi több, senki nem tudja, hogy hol. Az utcán találtak meg egy szemetesben, s árvaházba kerültem. Ide amolyan jó kisfiúk és kislányok jártak, ez nem nevelőintézet, nem kell keverni a kettőt. Hát mondjuk a nevelők kicsit túl szigorúak voltak. Ha valami nem tetszett nekik, akkor egyből verés. Szóval jól kellett viselkedni, ha az ember nem akart a s€ggére. Én csak egy kicsit voltam kezelhetetlen, ami miatt néha eljárt egy-egy nevelő keze, ezért hamar megtanultam, hogy hol a helyem. Persze soha nem tudtam, hogy mi vagyok. Azt hittem, hogy a szüleimnek nem kellettem, vagy valami. De mondjuk logikus, hogy egy gyereknek sem fordulna meg a fejében, hogy esetleg a fény gyermeke. Mondjuk mindig is nagyon különc voltam a többiekkel szemben, én nem fecsegtem ki mindenkinek a titkaimat, sőt igazából szerettem egyedül lenni. Valahogy úgy gondoltam, hogy én más vagyok, amihez ők nem érhetnek fel. Igazából, ha úgy vesszük, mindenben jobb voltam náluk. Penge voltam a tanulásban, sportban, mindenben. Legalábbis igyekeztem, hatalmas a küzdőszellemem. Ez mind nem volt elég ahhoz, hogy ne ijesszem el magam mellől a többi gyereket. Biztosan érezték, hogy más vagyok. Csak egy lány volt elég bátor, hogy megközelítsen. Amolyan gyermekkori szerelem lett a dologból, mindig gitároztam és énekeltem neki,majd amikor 14 éves lett elkerült innen. Nagyon szomorú lettem, de nem volt időm arra, hogy foglalkozzak a dologgal. Ugyanis ekkor kezdett kialakulni a képességem, vagyis inkább az első szikrái jelentek meg. Szó szerint szikrái. Éppen a kenyérpirítót dugtam volna be a konnektorba, de puszta érintéstől az energia a testemből átáramlott a gépezetbe, ami... hogy is mondjam, megsült. Teljesen beparáztam, nem tudtam, hogy mitől van. Egy ideig nem is foglalkoztam vele, majd fél év múlva megint megtörtént, de akkor már egy mosógépet tettem tönkre. Ekkor gondoltam azt, hogy ez talán nem véletlen, ezért ki is találtam egy tervet. Bár kiszökni szigorúan tilos volt, mégis kimásztam a szobám ablakán és gondoltam próbára teszem a dolgot. Erősen koncentrálni kezdtem arra, hogy leverjem az egész házba az áramot, s csodák csodájára sikerült is. Ekkor megütötte egy hang a fülemet:
- Ezt nem hiszem el! Ilyet még nem láttam!- egy lány volt az. Ijedten fordultam felé, azt hittem, hogy elkaptak ami miatt kiszöktem. Megnyugodtam, amikor megláttam, hogy csak az új lány az.
- Nem tudom, hogy csináltam.- mondtam neki az igazsághoz megfelelőlen.
- De én tudom. De ez lehetetlen. Még soha nem láttam egy fiút a Fény gyermekei közül.- mondta, mire én egyből bolondnak néztem. Nem csoda, hogy nem tudott beilleszkedni.
- Mi a sz@rról zagyválsz itt nekem?- kérdezem és hátrébb kezdtem lépkedni, míg egy falba nem ütköztem.
- A képességed elárult. De azért menjünk biztosra. Kik a szüleid?
- Nem tudom.- feleltem. Kezdtem megijedni tőle. Ez bolond. Teljesen elment az esze.
- Én se. Te egy vagy a Fény gyermekei közül. Nagyon ritkák lehetnek a fiúk, még soha nem találkoztam egyel sem.- mondta. Meggyőző volt, de ettől még lehetett bolond.
- Honnan veszed?- kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Ne már Tristan! Szerinted egy átlag ember le tudja verni egy egész épületben az áramot, csak mert úgy tartja kedve és koncentrál?- igaza volt. Tényleg nagyon abszurdnak hangzik. Mikor megtudtam, hogy mi a feladatom meg hasonlók, akkor kezdtem érezni, hogy egy kissé meglágyulhatott az agyam vagy valami. Csak reméltem, hogy nem bolondulok bele a dologba. Igazából egy pillanatig sem bántam meg azt, amivé lettem.

Példajáték:
- Szóval...megmagyaráznád nekem, hogy mit kerestél odakint David Desrosiers társaságában? - kezdte Jared, akár egy rendőrtiszt.
- Hazahozott.
- Miért is?
- Mert...- elakadtam. Hálát adtam az égnek amiért a srácok meghallottam és a egítségemre siettek.
- Bántott?- kérdezte a tesvérem. A hangja remegett az elfoltott dühtől.
- Nem. Megmentett.- akármennyire nem akartam, mégis mindent kitálaltam Jarednek.Az elején nem volt valami kelemes, de végül megkönnyebbültem a tudattól, hogy legalább van valaki aki meghallgatott.
- Tudod J, most úgy érzem, mintha a menstruációs görcseimet vitattuk volna meg.- mondtam neki fintorogva.
- Jobban kéne vigyáznom rád.- szólalt meg hirtelen, majd a karjába kapott. Hozzásimultam, jól esett odabújni a mellkasához, beszívni az illatát, az egyetlen férfinak, aki még soha nem bántott, akiben teljesen megbíztam.
- Rendben leszek, de most szeretnék lepihenni.- mondtam, majd egy puszit nyomtam az arcára és elvonultam

Másnap reggel fitten ébredtem, a tegnapi élmény, csupán egy rossz álomnak tűnt, ami már rég tovaszállt. Vidáman zuhanyoztam le, majd amikor végeztem, a reggeli feladataimmal, megálltam a szekrényem előtt és hosszú ideig bámultam a ruháimat. Végül egy sötétbarna csőfarmer, egy hozzá illő elegáns zöld ing, és egy kicsit világosabb barna ujjatlan mellett döntöttem. A hajamat leengedtem, a látványt egy magassarkú bakanccsal és egy hosszú nyaklánccal fokoztam. Ezek a nem mindennapi ruhadarabjaim voltak, amiket csak akkor viseltem, ha valami esemény volt. Feketével kihúztam a szemem, de csak diszkréten, nem akartam áltlépni a szabályaimat. Belebújtam a bőrdzsekimbe és lementem a lépcsőn.
- Majd jövök.- kiabáltam be a konyhába és elszeleltem. Jared viszont gyorsabbnak bizonyult, még mielőtt sikerült volna kinyitnom az ajtót, elkapta a vállam és visszahúzott.
- Veled megyek.- mondta makacsul. Megfordultam és közöltem vele néhány nyilvánvaló okot, amiért nem kísérhetett el.
- Egy; pizsamában vagy. Kettő; felnőttem. Három; nem kísérhetsz el mindenhova életem végéig. Hatásos lehettem, mivel lesütötte a szemét és elengedett.